Nyomás előtte, nyomás utána! - avagy a Pressman hatás ma sem döntötte meg a „diktatúrát”
Nyomás előtte, nyomás utána!
avagy a Pressman hatás ma sem döntötte meg a „diktatúrát”
( 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘻𝘰̋: 𝘝𝘦𝘬𝘬𝘦𝘳 𝘶́𝘳 ) Vekker úr FacebookKomolyan mondom feleim, lassan már sajnálom Pressman urat a tegnapi fellépése miatt. És elsősorban NEM őt tartom felelősnek a helyzetért, hanem azokat, akik klikkvadászatból, szenzáció hajhászásból vagy hatalmi mámorból adódóan ilyen helyzetbe hozták a pasast. Persze nem rejtem véka alá mennyire „szeretem” az USA hazai nagykövetét, de most kicsit megsajnáltam.
Feltételezem, hogy Washingtonban valaki(k) eldöntötték, hogy hazánk hiába szövetséges, mégis ideje az orrunkra koppintani, nem nagyot, de mégis érezzük a törődést. El is kezdődött a tervezés, gondolom oda-vissza megvizsgálták mivel lehetne megfingatni a magyar kormányt. Persze ilyenkor beindul a média gépezet, dolgoznak a PR szolgák ezerrel. A 444, HVG és a többi „független” médium már két napja arról cikkez micsoda eget rengető büntetésben lesz részünk április 12.-e délutánján.
Halomra jelentek meg a balos cikkek, megmondó embereik, szakértőik még a biztonsági kameráknak is nyilatkoztak arról mi várható. Ezzel meg is ágyaztak annak a verbális vákuumnak, amiben a baloldali szavazó most leledzik. Mire gondolok? Mondom:
Pressman papa beharangozott sajtótájékoztatójának így jól megágyazott az ellenzék közeli média, olyan elvárásokat, olyan ötleteléseket adtak elő, amiből követőikben hiú remény kelt életre. Marcsi néni a Belvárosi piacon, Pista bá Szegeden mind arról ábrándoztak, hogy szerda délután végre kitiltják zOrbánt Washingtonból, estére átlépik a határt az első felszabadító kék sapkás békefenntartók, s az ENSZ csapatai csütörtökre elérik Budát! A nagykövetségen olyan elszántsággal díszítették fel a termet mintha csak Orbán akasztófáját ácsolták volna. Az Index és a Telex ugrásra készen várta az eseményt, a HVG munkatársai megírták előre a dicsőítő cikkek kereteit, jó sok helyet kihagyva a nagy horderejű büntetések listájának.
A magyar és amerikai zászlók karéjában David Pressman előadta a nagymonológot. A dollármédia munkásai Pavlovi reflex-el csüngtek minden szaván, online kollégáik a klaviatúrán játszották a felszabadulás verbális kottáját. Majd néhány konkrétum elhangzása után leült a csend!
Az USA történetének legkeményebb szankciós bejelentése elfért egy rövid, kéthasábos cikkben, a vaskos jegyzettömbök nagy része üresen maradt, az újságírók csalódottan tátogtak mint dunai ponty a szatyorban.
Elmaradt a világvége
A nagykövet lelépett a színpadról, a díszletet lebontották, kialudtak a fények, s maradt a nyomás. Nyomás azokon a zsurnalisztákon, akiknek most kreálniuk kellene valamit arról a beharangozott „forradalmi hangulatról” amit ők maguk ébresztettek olvasóikban.
A baloldali szavazónak ugyanis most azt kellene olvasnia, hogy a megátalkodott zOrbán kormány 839 tagját kitiltották az USA területéről.
Ehhez képest 1, azaz egy magyar állampolgárt, két orosz bankvezetőt, 47 egyéb delikvenst, és magát a bankot tették feketelistára. Pont, ennyike. A valóság beleköpött a sajtó levesébe, és sem a kormányt, sem a Miniszterelnököt, sem a rendszert nem érintette a szankció. Sőt, Pressman azt az ukázt is megkapta, hogy emelje ki: Magyarország továbbra is fontos partnere az Egyesült Államoknak.
Főszerkesztők dilemmája
„Most mi legyen Béláim? Túltoltuk Béláim!” Mert ugye azok után, hogy hiú reményekkel feltüzeltük az olvasókat, valamit nyújtani kell emberek! Meg is született a döntés, arról a 15 mondatos dologról, amit bejelentett a manus, írjatok egy rakat cikket! Cseréljétek fel a szavak sorrendjét, adjatok más címet a cikkeknek és kész. Ez is történt, nézzétek csak:
444 - 5 poszt és 3 cikkmódosítás 23 perc alatt
Index- 4 cikkmódosítás , 4 poszt 35 perc alatt
HVG- 1 cikk, 2 módosítás, és 4 poszt 40 perc alatt
24hu- áááá hagyjuk is.....
És ez csak néhány adat a sajtótájékoztató utáni szűk egy órából. Ékes példája annak, hogyan lehet a semmiről írni hosszan sokat, bár ez mifelénk úgy mondják: „Hogyan lehet szarból is várat építeni”
Csütörtök hajnal van, szokásos kávémat szürcsölve nézem, ahogy ma is feljött a nap. Ma sem omlott össze a „zOrbáni diktatúra”, a pék autója csendben megáll a ház előtt, szomszédom szokásos sétáját rója kutyájával a parkban. Az utca nyugodt, lövés sem dördül. Lassan magamhoz térek, felöltözök, és nyakamba veszem a várost. Nem érzem a változást…..
Megjegyzések
Megjegyzés küldése